tanarszemmel

Mi van már velük, hogy nem tisztelnek se istent, se embert?

Ezek a mai kölykök!
Ez elképesztő, skandalum, nem látok a felháborodástól, hová lett ez a világ, eszem elmegy a mai kölköktől! Nem tisztelnek azok se istent, se embert, a bokájukig lóg a gatyájuk, köpködnek, káromkodnak, asziszik, ők tojták a spanyolviaszt, jövőkép nuku, felelősségvállalás fasorba se, minden alájuk van tolva, ők meg még többet akarnak, magasról tesznek a szüleik fejére, natessék, itt van a híres liberális nevelés eredménye, meg lehet nézni! A mai szülők egyáltalán nem értik a feladatukat, alkalmatlan mind, nesze nekik, ehetik, amit főztek!

Biztos, hogy csak a szülők a hibásak? 
Gondolom, ismerős szavak ezek. Én elég sokat hallom játszótér mellett lakó nagymamáktól, szülőire baktató nagypapáktól, zsörtölődő múzeumőröktől, elkeseredett táborvezetőktől, lakótelepi néniktől, bácsiktól. Noha megértem az okkal méltatlankodó hangokat, azért a szülői feladatok rosszul teljesítésénél jóval árnyaltabb a kép (azonkívül egy halk megjegyzés: ezt az annyira szidott szülőgenerációt vajon ki nevelte fel ilyen, gyerekvállalásra alkalmatlannak kikiáltott emberré...). A mai gyerekek nem(csak) az otthoni, esetlegesen rosszul kialakított szabályrendszerek miatt küzdenek viselkedésbeli nehézségekkel.

Ezért meg ezért ilyenek: 

1. Egyelőre felmérhetetlenek a következményei annak, hogy a gyermekek egy digitális világba születnek bele. Az agyfejlődéstől megkezdve az információk befogadási módjáig mindenre kihat a virtuális élettér, amely számukra kicsi koruktól természetes közeg. A felnőttek már kifejlett gondolkodási mechanizmussal léptek be ide, ők itt fejlődnek ki, annak minden velejárójával.

2. Már olvasni sem úgy olvasnak, ahogyan mi. Az internetes olvasási szokások eltérnek a hagyományos lapozásos elsajátítástól. Vajon ha már az olvasási mód is más, az oktatott tananyag befogadási módja miért lenne ugyanaz?

3. Az idő felgyorsult. A mi gyerekkorunkban a hétfő csendes adásszünettel telt, eseménynek számított, ha gyerekműsor elé ülhettünk, a mai gyerekeket ért ingerek töredékét kaptuk. (És így is milyen stresszhatásokkal dúsított éveink voltak! A beilleszkedés nehézségei, a csoportharcok, az alkalmazkodás elsajátítása stb. Nekik mindez megvan - tetézve.) Nincs idejük megállni, rácsodálkozni egy fűszálra. Feldolgozni az aznap tanultakat (nemcsak a tananyagot!). Csoda, hogy pszichés problémákkal küzdenek? Hogy halálra unják magukat egy papír-toll-tábla ingerű tanórán? Hogy nehezen bírnak egy helyben ülni?

4. Cinikusabbá vált a világ. Bizony, mi magunk is „silányultunk”. Egy esküvő már nem akkora cucc, hiszen bármikor el lehet válni, ha nem tetszik. Nem adjuk meg a módját a dolgoknak, nincsenek ünnepélyes lánykérések, a húsvéti menüt gyorsan összedobjuk, a karácsonyi fa alját televásároljuk, a gyerek könyveit öntapadóssal gyorsan lehúzzuk, legyintgetünk a hollywoodi nagy szavakra, az első bicikliből rögtön 3 is van, seprőnyél meg apu persze egy se, és sorolhatnám. Elfáradt a lelkünk az ünnephez, az ideákhoz, a jelentőségekhez, ami a mi szüleinknek még sajátja volt, súlya volt a házasságnak, a szertartásoknak, a kereteknek. És nem értjük, a gyerek miért fütyül a kettes sorban haladásra, a tanóra előtti jelentésre, tartja nevetségesnek pl. az önfeláldozást, a hazaszeretet...

5. … és a tudást. Mert azon a tájékon sem árt szétnézni, hogy hogyan állunk a tudás respektálásához. Akár fizetésekben, akár presztízsben. Anno még jelentett valamit egy egyetemi végzettség, ahogy a bekerülés is. A műveltség, a kifinomult beszédmód, valamely terület szakértő ismerete. Jelentett, mert pénzt jelentett. Boldogulási lehetőséget, ergo tekintélyt. Ma már tudjuk, örök szajkó, bárkiből lehet médiasztár vagy dúsgazdag vállalkozó. No és ugyan kikből nem lehet? Akik a tudományok felé fordulnak, na, belőlük aztán biztos nem. Akkor hát miért is olyan nagy szám az a tanulás?

6. A mai szülők túlhajszoltak. Ahogy Ellen Goodman mondja: Ma az a normális, hogy felöltözöl olyan ruhákba, amiket azért veszel, hogy munkába járj, és átutazol a dugóban egy olyan autóban, amiért szintén fizetsz - hogy eljuss vele a munkába, amivel azt a pénzt keresed meg, amiből a ruhát és az autót veszed meg, és persze azt a házat, amit reggel otthagysz egész nap üresen, hogy dolgozz azért, hogy benne lakhass.

   Ezt az idősebb generáció tagjai nem ismerik. Sem a bizonytalanságot, hogy meddig lesz meg a munkahelyed, sem a mindennapi harcot, hogy megtartsd. Sem azt a fajta gyereknevelést, amit egy mai szülőnek teljesíteni kell(ene).

7. A mai gyerekek nevelése ugyanis jóval több energiát, figyelmet, törődést kíván. Egészen más ma egy kétévessel bánni, mint 20 évvel ezelőtt. A mai kétéves ugyanis hozzászokott, hogy a szeme kinyitásától megkezdve ingerek sokasága éri, amiből egyre több és több kell, hogy "stimulálva” legyen (gondoljunk csak bele a híradók képsorainak változásába. Minden ember egyre több ingerre vágyik, nemcsak a gyerekek – ma már véres filmkockák tudják ugyanazt, amit régen egyetlen bemondó elhangzó szavai). A gyerek a szülőtől ennek a megemelkedett ingerszintnek a kielégítését várja, és ez azontúl, hogy nem kis feladat, rengeteg konfliktussal is jár.

8. Persze van igazságtartalma is a kritikáknak, és nem feledkezhetünk el a hiányzó szabályrendszerekről sem. Valóban sok szülő esik abba a hibába (talán saját gyermekkori korlátainak kompenzálásaként, talán a régi rendszerek valós hibáinak túl erős ellenpontozása révén), hogy a gyermeknek nem szab meg világos, egyértelmű, a gyerek hosszú távú érdekeit szolgáló szabályokat. Pedig ha letesznek bennünket egy beláthatatlan síkság kellős közepén, sokkal bizonytalanabbul érezzük magunkat, mint ha egy körbekerített rész egyik pontján állnánk. A gyerek is így van ezzel, a szabályok biztonságérzetet adnak neki, ismerős, otthonos területet jelentenek számukra az élet bármely szituációjában. A sokszor rosszul értelmezett megértő-nevelés hatására azonban a gyermek nemcsak azért viselkedik illetlenül, mert „otthon nem tanították meg neki”, hanem azért is, mert a szabályrendszer hiánya bizonytalan, szeretethiányos személyiséggé teszi, aki nem találja a helyét mások között.

De, mint mondtam, sokkal több van a problémák mögött az egyszerű szülői hiányosságoknál. A mai gyerekek egy rohanó, digitális világban nőnek fel, annyi ingert kapnak egy év alatt, mint mi egész gyerekkorunkban, a szüleiket alig látják, mindezt egy cinikussá vált, a tudás, a család presztízsét elveszítő környezetben, valamint egy változásokat nem követő, hagyományos, rugalmatlan ismeret-átadási rendszerben, ahol nem a kellő tudást nem a számukra befogadható módon közvetítik. A tudásszomj nem veszett el, csak átalakult, szeretetéhséggé, amit a túlhajszolt szülők egyre kevésbé képesek kielégíteni. Ezzel a bűntudattal és tehetetlenséggel, a munkájukkal kapcsolatban érzett bizonytalansággal, a több-lábon-állás kényszerével nevelnek olyan gyerekeket, akik már egészen mások és más erőfeszítéseket kívánnak. Szóval azért a sokszor jogosnak tűnő kritika akkor elveszíti a jogalapját, ha abból a szemszögből nézzük, hogy olyan kihívások közt dacoló embereknek szól, amilyenekben az ítélkezőknek sosem kellett helytállni. Igen, nem tagadható, probléma van és egyre nő. De hogy mi a gyökere, az bizony összetett dolog, és a fenti lista korántsem teljes – szeretnék is egy bővebbet összeállítani az esetleges kommentek segítségével. Írjátok meg, szerintetek Miért ilyenek a mai gyerekek, a számomra is relevánsnak tűnőkből pedig a következő bejegyzésben olvashatjátok az (esküszöm, nem ilyen bő lére eresztett, csupán felsorolásszerű) összeállítást.