Mit él át a megbukott diák? "Megjavul" vajon vagy minden csak még rosszabb lesz? Van értelme egyáltalán a buktatásnak, és ha nincs, miért buktat mégis a tanár? 

Nagyon összetett és messzire mutató az iskolai érdemjegyek kérdésköre, egészen onnan, hogy az intelligenciatípusok közül melyeket értékeli (sajnálatosan keveset), azon át, hogy milyen skálán mozogjanak, egészen odáig, hogy szükség van-e rá egyáltalán. Most csupán a „bukásról”, a tanulók (de leginkább (szerencsés esetben...) szüleik) rémálmáról lesz szó. Meg a többi szülőéről, aki már jó előre sápítozik, jajistenem, bukott gyerek jön az osztályba, nem teccik tudni valahogy ezt megakadályozni? Más osztályba rakni? Továbbengedni? Kirakni a suliból? Hát nem. Jön, (lát és veszít), mindenki nyugoggyon le, nem lesz gond. (De lesz). 

bukás integráció BTM SNI osztályismétlés  bukás pszichológiája

A bukás pszichológiája 
A legnagyobb gond pedig éppen az érintett gyereké lesz. Az osztályismétlés ugyanis a következő lehetséges reakciókat hívhatja elő: 

1. Rájön, hogy eddigi tevékenysége bizony csúfos következményekhez vezetett, összekapja magát, és eredményesen zárja a tanévet. (Na ja, a legyek meg ezentúl előbb illedelmesen bekopognak. A tapasztalatok szerint ez elenyésző számú eset, a kutatások szerint meg még elenyészőbb. A többi pont már valósabb reakciókat tükröz). 
2. Újra az ötödikben ülni a tanuló számára mélységes kudarcot jelent, annak bizonyítékát, hogy ő kevesebbet ér, mint a többi, butább, bénább, semmire se jó, itt (és ez a legfontosabb!) senki se szereti 
3. A kisebbrendűségi érzés állandósult szorongást okoz, így a tanuló 
- vagy szótlan, mindenben bizonytalan, fel sem tételezi önmagáról, hogy képes lenne bármire is 
- vagy ennek leküzdésére nagyképű, kirívó viselkedést folytat, amivel elszigeteli magát a többiektől 
4. Kialakulhat a teljes feladás aspektusa, ilyenkor van az, hogy „csak az ötödikig jutott el” - számtalan esetben a diákok egyazon osztályt ismétlik a tankötelezettség végéig. Hogy miért? Mert amíg 30 kilométer választ el a szálláshelytől, addig nekivágunk az útnak, de ha 300, akkor lefekszünk éjszakázni az út mentén. És ő fejébe vette, hogy neki beláthatatlan messzeségben van az, ami a többieknek már otthon. 
5.  Az új osztálytársakkal szembeni szégyene vagy visszahúzódásba torkollik (nulla aktivitással és kishitűségből el sem kezdett dolgozatokkal párosulva) vagy épp ellenkezőleg, úgy idealizálja meg a bukását, hogy ő lesz az új fenegyerek. A népszerűség mellett azonban védjegyévé vált fegyelmezetlensége gúzsba köti: „muszáj” nem tanulnia, a tanórán tombolnia, a feladatokra vállrándítania. Eredmény? Mindkét esetben nagy eséllyel újabb bukás. 
Természetesen még hosszasan lehetne sorolni a fentiek különböző árnyalatait, de a lényeg, hogy az évismétlésre kötelezés nagyon nem tűnik nemhogy jó, semmilyen megoldásnak. 

bukás integráció BTM SNI osztályismétlés  bukás pszichológiája
És hogy én buktatok-e? Igen. 
Buktatok, mert muszáj. És nem azért buktatok, mert nem tudja teljesíteni a ketteshez elvárt szintet. Az csak egy dolog. Az integrált oktatás jegyében az SNI-s (sajátos nevelési igényű) tanulók számára sokszor rendkívül nehéz elsajátítani a tananyagot – ám egyrészt köszönhetően az iskolánkban remekül működő fejlesztő pedagógusi tevékenységnek meg tudják közelíteni, másrészt nyilvánvaló szorgalmuk, órai figyelmük, aktivitási próbálkozásaik révén kiérdemlik az elégséges teljesítményt. Más a helyzet azonban a BTM-es (beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő) gyerekekkel, akiket épp a többiek miatt muszáj buktatni. Mert nem üzenhetem azt egy egész osztálynak, hogy lehet nem tanulni, dolgozatokat üresen vagy obszcén ábrákkal beadni, az egész órát végigbalhézni, a füzetbe nem írni, a könyvet nem kinyitni, el se hozni, feladatokat nem elkészíteni, és úgyis megvan a kettes. Nem tehetek mást, mint buktatok. Hogy ez kinek jó? Senkinek. A gyereknek a legkevésbé. Neki egyetlen kudarcélményt sem kéne átélnie, csak oly módon tanulnia, ahogyan az neki befogadható. Játékkal, sok-sok szünettel, kiemelt figyelemmel, rengeteg egyéni törődéssel. „Ha nem tudja úgy megtanulni, ahogy tanítod, tanítsd úgy, hogy megtanulja”. Csakhogy ez, ebben a rendszerben, nem lehetséges. És igen, megint az integráció ellen beszéltem. Uff.