tanarszemmel

Az utóbbi időben az oktatás közügyből egyre inkább magánüggyé válik. Neked kell megoldanod, hogy a gyereked felkészülten menjen felvételizni, de akár azt is, hogy legalább az alapműveltség és alapkészségek birtokában legyen. Nem érted, miért a te dolgod ez? Én sem. 

Az iskola az alapvető műveltséget sem adja meg 
Szeretnéd, hogy a gyereked képben legyen a görög istenek, a magyarországi megyék, világhírű költők, közismert művészeti alkotások területén? Akkor tanítsd meg neki. Mert az iskolában nem fogja megtanulni. A félévi témazáróra még pöpecül felvázolja a második pun háború hadműveleteit, majd mikor januárban megtudja, hogy a családi telelés ezúttal az Alpokban lesz, extatikus állapotban hívja a barátait, hogy Amerikába utazik. Ugyanis ilyen tempóban, ilyen elsajátíthatatlanra duzzadt tananyagmennyiséggel, a gyakorló órák teljes kinyírásával voltaképpen teljesen lehetetlenné is vált számára, hogy tudást szerezzen. Megtanulja, persze, akár ötöst is ír belőle, de annyi. Kérdezd meg két hét múlva.
Márpedig neked van egy olyan hepped, hogy szeretnéd, ha a gyereked az alapműveltség elemeit birtokolná. Úgyhogy nagy levegőt veszel, és elkezded tanítani. Oktatófilmeket néztek, a fontosabb, már régen túlhaladott tananyagokat ismétlitek, szókártyákat gyártasz, könyveket kölcsönzöl, idővonalat eszkábálsz. Meg különórákra járatod.

Abból vizsgáztat, amit nem tanított meg
Mindez persze tényleg csak a te hepped. A felvételi azonban már nem, márpedig azt sem fogja tudni megírni úgy, ahogy kellene. Ugyanis azokat fogják számon kérni, amiket már rég elfelejtett. Olyan készségeket kell majd használnia, amelyek nem fejlődtek ki. Mert idő, gyakorlás hiányában nem fejlődhettek ki. A felvételi feladatsorai azonban ezekre építenek, így képtelen lesz őket jól teljesíteni. Hacsak... helyes. Hacsak nem járatod különórákra.

A különórák: fizetek amiatt, amit a már kifizetett elrontott
És ily módon előáll a faramuci, és egyre több szülő számára vérlázító helyzet, tudniillik hogy az adójukkal egy olyan oktatási rendszert tartanak fenn, amely mellett még kénytelenek különórákat fizetni, hogy kijavítsák mindazt, amit az általuk finanszírozott iskolarendszer elhibázott. Gyakorlatilag tehát egy olyan oktatási struktúrát pénzelnek, amely felállítja azokat a követelményeket, amelyeket viszont csak különórák igénybevételével tudnak teljesíteni. A rendszer, amelyet az adójukból fenntartanak, létrehoz egy olyan problémát, amelyet csak külön pénzösszegekkel, szülői otthon-tanítással, tehát idővel, energiával és anyagiakkal kell nekik, külön, magánúton megoldaniuk.

És egyre több szülő teszi fel az elkeseredett kérdéseket:

• Miért az én dolgom, hogy a gyerekem felkészült legyen a felvételire?
• Miért kell munka után vázlatokat körmölnöm, matekot magyaráznom, térképet böngésznem és úgy egészében véve tanárrá, de legalábbis napközissé avanzsálnom?
• Miért nem tudja a már megtanult és alapvető dolgokat a gyerekem?
• Miért kell különórákat fizetnem?
• Miért akadozik még 5.-ben is a szorzóban, amikor anno mi már 2.-ban álmunkból felébresztve is daráltuk?
• Miért kell tanulási segédanyagokat gyártanom, a lényeget kiemelnem, a feladatokat értelmeznem a számára, miért nem tudja magától?

… és így tovább, majd az egésznek a végén:

• Miért járatom iskolába a gyerekem, ha ott „nem készítik fel az életre”, jórészt használhatatlan tudásanyagot sulykolnak belé, a felvételire rég nem tud már semmit és úgy egészében véve siralmas a valóban elsajátított tudásmennyiség?

Elmondom, miért: 

• mert a tananyag elavult, nem veszi figyelembe a gyerekek életkori, valamint a 21. század sajátosságait

• mert cserébe viszont rengeteg, tanóráról tanórára új és új anyagot kell venni, ömlik rájuk az információ, nincs bevésődés, csak ideiglenes elsajátítás (a dogáig még kitart, aztán elenyészik, akár a leghalványabb nyom nélkül)

• mert a tananyag mennyisége miatt búcsút lehet mondani a dramatizálásnak, játékos feladatoknak, véleményütköztetésnek, vetélkedőknek, csoportmunkáknak – mindannak, amitől nemcsak élvezetes, de hatékony is az ismeret elsajátítása

• mert nem elég, hogy rengeteget kell tanulni (ennek pszichés, fizikai következményei pedig egyre inkább láthatóvá válnak már a mostani generációkon), még tanulni sem tanítjuk meg őket, nem tudnak vázlatot írni, feladatot értelmezni, lényeget kiemelni, nem ismerik a memorizálás módszereit, ott állnak egymagukra hagyva a bődületes mennyiségű, nagyrészt érthetetlen, szaknyelven tankönyvbe foglalt tananyag előtt, és napi 10 (vagy még több) órákat birkóznak vele

• mert ezen felül még az átadás módja is tőlük idegen jellegű, a digitális kor számtalan ingeréhez szokott elméjüknek szinte értelmezhetetlen a tábla-kréta keret, hallgatni a tananyaggal kényszerűen rohanó, így gyakorlatilag előadásokat tartó tanárokat (akik persze kétségbeesetten próbálják valahogy befogadhatóvá tenni, lecsenni a tananyagból, belecsempészni az élményt), füzettel-tollal a kezükben ülni és megfeszülten figyelni

Helyzet van: mindenki elégedetlen
Amíg ezek nem változnak, a gyereked oktatását magadnak kell megoldanod. Otthon tanítással, szülői magyarázatokkal, különórákkal – miközben már így is leterhelt. Az iskolarendszerbe ugyanis nemcsak az adódat fekteted, hanem a gyereked idejét (lassan már, amennyi időt a tanulás kíván, az egész gyerekkorát), energiáját, képességeit is. Egy olyan rendszerbe, amely képtelen azoknak a problémáknak a megoldására, amelyeket egyébként ő maga termelt ki (lásd vizsgakövetelmények). Azt gondolom, mindenki érzi, hogy változás kell. Olyan helyzet állt most elő, amilyen még nem volt: az oktatásban érintettek MINDEGYIKE rendkívül elégedetlen. A szülő, a pedagógus, a gyerek. Úgy hiszem, ez mindenképp el fogja indítani a változást, hiszen egyetlen olyan rendszer sem tartható fenn, amelynek minden egyes eleme a fenntartás ellen emel szót. A kérdés csak, hogy mikor, és hogy a te gyereked érintett lesz-e még akkor, vagy kénytelen lesz azzal a tudással felvértezve indulni az életbe, amelyet ebben a rendszerben sikerült neki megszereznie. Én remélem, hogy az elégedetlenség egyre erősebb hangjaival minél előbb elindul ez a változás, amit talán ott kellene kezdeni, hogy az oktatási döntéseket azok hozzák, a tananyagot azok állítsák össze, a tankönyveket azok írják meg, a változtatásokat azok javasolják, akik ma is nap mint nap, a tanterem falai között, a gyerekek élő, közvetlen környezetében létezve próbálják túlélni és túléletni velük azt a rendszert, amely helyett mindannyian tudják, hogy már régen valami más kellene, és akik ismerik, értik tanítványaik igényeit, tudják, hogy mit kellene és hogyan lehetne megtanítani nekik.

A te gyerekednek hogy telik a gyerekkora?
Mert ez így, ahogy most van, azt kell mondjam, mindenkinek csak károkat okoz. Leginkább a gyerekeknek. A tiédnek, az enyémnek, gyerekeknek, akiknek nincs választásuk, úgy vérteződnek fel az életre, ahogyan azt mi lehetővé tesszük nekik ezekben az években. És úgy veszítik el a motivációt, a tanulás és tudás örömképességét, szabad- és játékidejüket, marad felfedezetlenül a tehetségük és szenvednek el sérüléseket, ahogy azt az általunk biztosított rendszer generálja. A gyerekkorukról van szó, felnőttként majdan birtokolt képességeikről van szó, a gyerekeinkről van szó. Az enyém már 11 éves, 5 évet már így is elveszített. Mennyit fog még? És a tiéd?