Pistike órát zavar, verekszik, terrorizál - avagy az integráció csodái. Mi legyen a magatartászavaros tanulókkal, a gyengébb képességűekkel? Sajnos az igazi kérdés az is: mi legyen a többiekkel? 

A Pistikéket nem lehet megúszni
Minden osztálynak van egy (de inkább több) Pistikéje. Aki képtelen végigülni egy tanórát ordibálás, ide-odavándorlás, kötözködés, pofozkodás nélkül, nagy ívben tesz az érdemjegyeire, feladataira, magára a tanárra, aki elveszi az uzsonnát, gyomorba vág egy rossz nézésért (de leginkább a semmiért), előre megy az ebédlősorban, sípcsonton rúg, hajat cibál, torkon ragad, kigúnyol, megaláz.

Körülötte forog az osztály
Ezek a Pistikék az osztály avatatlan kiskirályai, teljhatalmú urai. Hol azért, mert kirívó viselkedésük kivívja a többiek csodálatát, hiszen aki így mer beszélni a tanárokkal, randalírozni az órán, nem fél az egyestől, az intőtől, az a legvagányabb. Hol meg azért, mert rettegnek tőle (nyilván a kivívott „tisztelet” is ebből táplálkozik, csak ezt a gyerekek még nem látják át), megkönnyebbülten sóhajtanak fel-össze, ha épp hiányzik, és azonmód ugrásra kész (lelki)állapotba helyezkednek, amint visszatér.

Diktatúra kicsiben
Egy nagyon emblematikus eset: egy mese dramatizálásának szereposztását sorsolással döntöttük el, a mi Pistikénk nem a főszerepet kapta. Menetrendszerűen jött is az őrjöngés, káromkodás, tankönyvcsapdosás, tolltartó-hajigálás, falrugdosás, gyűlölködés, füzettépés. Óra után a sorsolás győztese odajött hozzám, és ő, aki mérhetetlenül örült a szerencséjének, lelkes és büszke volt, hogy főhőst alakíthat, visszaadta a szerepét. Úgy, hogy Pistike nem őt rugdosta, nem fenyegette meg, (kivételesen) nem helyezte kilátásba egyik vagy másik testrészének a letépését. Egyszerűen csak a lényével, ismert előéletével-természetével uralkodott, félemlített meg. Nem használt sem tanári, sem szülői könyörgés, a gyerek nem volt hajlandó eljátszani a szerepet. Rettegett a következményektől.

Mindenki rosszul jár 
Hasonló esetek, Pistikék mindenhol vannak. A 2003-as törvénymódosítás ugyanis a sajátos nevelési igényű, illetve beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók integrált nevelését tette lehetővé. Pistike nem az ördögtől való, csak magatartászavara vagy szerényebb képességei (sokszor a kettő együtt) folytán eltér társaitól. Értem én, hogy ne bélyegezzünk meg senkit, de ha a húszkilós dobozok cipelését a meglett férfiakra, míg a könnyebbeket a kamaszfiúkra bízom, akkor én hátrányosan megkülönböztetek? És értem én, hogy egy szülőnek rendkívül nehéz elfogadni, hogy gyermekének fejlesztő-felzárkóztató környezetre van szüksége, de azontúl, hogy a büszkeségből, rosszul értelmezett szeretetből, makacsságból hagyományos osztálymodellbe tuszkolt Pistike elveszíti valódi esélyeit a fejlődésre, a többi szülőt is értem, akik valahogy nem kultiválják, ha csemetéjük kettészakadt fülcimpával állít haza.

Sokkal nagyobb a tét, mint gondolnánk
A legnagyobb baj azonban nem is ez: ennél jóval mélyrehatóbb és távolabbra mutatóbb károkat szenvednek el az osztály tagjai. Hogy csak a legalapvetőbbeket említsem:

  • sérül a tanuláshoz való joguk, hiszen fegyelmezéssel megy el az óra jó része, így az elsajátítandó tananyagnak csupán töredékét kapják meg a pedagógustól, hogy a kiegészítő magyarázatról, játékos megközelítésekről, véleménycserékről, gondolat-ébresztésről már ne is beszéljek
  • önfegyelmük, viselkedési kultúrájuk alatta marad a normál esetben elérhetőnek, hiszen ha Pistike megteheti azt, hogy az óra közepén táncra perdül a biosz szertár csontvázával, akkor néhány közbekiabálás, levelezgetés, padtárs-molesztálás már igazán kijár mindenkinek
  • ​értékrendjük torzul, mivel hiába csak a megfélemlítés az alapja Pistike piedesztálra emelésének, kialakul egy „az a jó fej, aki fenegyerek” közmegegyezés, amelynek öntudatlanul is megfelelni próbálnak 

A szemem előtt mentek tönkre 
Az egyik volt osztályom több Pistikét is vitt a hátán. A (tehetetlen) szemem előtt zajlott a folyamatos változás: akik nemrég még csillogó tekintettel figyeltek a magyarázatra, könyvet kértek kölcsön, elkeseredtek, ha rossz jegyet kaptak, kis idő múlva szégyellték és próbálták elbagatellizálni a dicséreteket, a föld alá süllyedtek volna, ha olvasáson kapják őket, és már észre sem vették a mondataikba ékelt káromkodásokat. Nemcsak a tudásuk szenvedett csorbát, hiszen úgy ballagtak el, hogy a Pistikék regulázásával eltelő idő miatt felét sem tanítottam meg annak, amit kellett volna, lehetett volna és az elsajátítására is képesek lettek volna, de jellemfejlődésük is elmaradt a normál esetben várhatónál.

Még kimondani is szomorú:
nem az lesz belőlük, akik lehettek volna
Ne feledjük: a gyerekek nemcsak tanulni járnak az iskolába - személyiségük a közösségben formálódva változik, válik felnőtt életüket is meghatározóvá. A jövőjük itt és most alapozódik meg, és egész egyszerűen: nem olyan lesz, mint amilyen lehetett volna, mert sem azt a tudást, sem azt az építő környezetet nem kapták meg, amire szükség lett volna ahhoz, hogy kiteljesedjenek a bennük élő esélyek. Félreértés ne essék: ezeket a Pistikéket nem ítélem el/meg, mi több, ismerve hátterüket, problémáikat, törődés-vágyukat, látva bennük a kétségbeesett erőfeszítést, hogy fontosak legyenek másoknak, nagyon is szeretem őket. De szeretem a többi húszat is, és felelős vagyok a többi húszért is. Velük mi lesz?